Őszintén keresem magamban a hibát, hogy sosem tudok igazán örülni. Pedig szeretnék, de valahogy nem megy. Öreg szívem tényleg megkérgesedett, sértett lelkem már sosem fog mosolyogni? Politikai elfogultság, nem lehet az ok, az előző kormány rokkant embertársainkért tett "őszinte erőfeszítéseit" éppúgy szánalmas porhintésként értékeltem (és írtam meg), mint ahogyan ennek a mostaninak is minden lépésén csak keseregni vagyok képes. Keresem magamban a hibát, de szégyenkezve bevallom, nem magamban találom meg.
Még most sem, amikor Soltész államtitkár úr jó fejleményről számolt be.
A Jobb Velünk a Világ! 2013 című programsorozat rendezvényén szándéknyilatkozatot írt alá a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának növeléséről több mint 40 önkormányzat, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium. A közigazgatás területe is nyitva áll a fogyatékkal élők előtt - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár.
A 42 önkormányzat vállalta, hogy 2014-ben 2-2 megváltozott munkaképességű ember számára teremtenek új munkahelyet. Legalább 84 ember sorsa jobbra fordul! Hát lehet ennek nem örülni?
Nos, én képes vagyok erre is.
A magyar közigazgatásban (az állami és önkormányzati hivatalokban) a munkavállalók száma az elmúlt közel 20 évben átlagosan 100-110 ezer fő volt. Ha a versenyszférától elvárt 5%-os foglalkoztatási arányt vesszük, úgy 5000 megváltozott munkaképességű dolgozót kéne foglalkoztatniuk. Ebből 84 nem hangzik túl soknak. Ha annak tükrében értékeljük az ügyet, hogy 3200 önkormányzat van Magyarországon és ebből 42 vesz részt a programban, hát ez sem túl imponáló. Ha azt vesszük, hogy három minisztérium és negyvenkét önkormányzati stáb együttműködése kell mindehhez, azt sem mondhatjuk, hogy jó irányú társadalmi fejlődés tanúi vagyunk.
De mégis, mégis, 84 család megláthatja a fényt az alagút végén! És ez jó, nagyon jó.
Penitenciát rovok ki magamra, bűnös elégedetlenségem büntetéséül végignézem Soltész Miklós szép beszédét a szándéknyilatkozat aláírási ünnepségén. Ez a tartalmas nyolc perc e mondattal zárul: "Köszönöm, hogy részt vállalnak ebben, ezzel bizonyítva a társadalom előtt, hogy a politikai élet szereplői sokat és szeretettel tesznek ezekért az emberekért."
Csak ezt ne mondta volna, máig szégyenkezhetnék.
De mondta. És hiszi is. Sokat és szeretettel neveztek embereket csaló rokkantaknak, sokat és szeretettel vonták meg a csekélyke, járulékfizetéssel szerzett rokkantnyugdíjat, s tették kegyelemkenyér "ellátássá", sokat és szeretettel állapították meg 47000 Ft-ban a rehabilitációs ellátást, sokat és szeretettel foglalkoztatnak oly sok embert a célvállalatoknál a csökkenő támogatás miatt 6 helyett négy órás minimálbéren...
Sok ez nekem. Sok ez a szeretet.
Őszintén keresem, mi az, amit nem értek, mi az, amit ők nem értenek.
Talán a szeretet?
2013 december 6.
Dr Derera Mihály